Felmentették a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót
Felmentette a rágalmazás vádja alól az igazságszolgáltatást bíráló HVG-s újságírót, Babus Endrét a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön. Babus az eljárás során mindvégig vitatta bűnösségét.
Felmentette a rágalmazás vádja alól az igazságszolgáltatást bíráló HVG-s újságírót, Babus Endrét a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön. Babus az eljárás során mindvégig vitatta bűnösségét.
A Fővárosi Bíróság elutasította Szima Juditnak és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének a HVG-vel szemben beadott sajtó-helyreigazítási kérelmét. A november 25-i tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős.
A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítélete szerint a rendőrség jogszerűen oszlatta fel Budapesten a Kossuth Lajos téri demonstrációt 2006. október 23-án - közölte honlapján a Magyar Televízió (MTV).
Két hónappal meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság.
Mintegy fél milliárd forint igényt jelentett be a Magyar Telekommal szemben az Eurovia Kft. abban a perben, mely a közöttük korábban megszűnt szerződés alapján máig rendezetlen elszámolást hivatott végre lezárni. A Magyar Telekom szerint viszont nem ő tartozik, hanem neki tartoznak.
Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) vezetője, a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője a Fővárosi Bírósághoz fordult egy rendőrségi határozat felülvizsgálatát kérve; erről a CM elnöke beszélt újságíróknak hétfőn.
Elutasította Orbán Viktor Fidesz-elnök Veres János volt pénzügyminiszterrel szemben benyújtott keresetét első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság hétfőn.
Jogszerű az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben történt tulajdonosváltás, miután a Fővárosi Bíróság 2009. június 26-i ítéletében első fokon elutasította a ciprusi Mabofi Holdings Limited kereseti kérelmét - közölte az EMFESZ.
Mediációs eljárásban szeretne részt venni egy nő, aki a volt férje révén egy büntetőügy sértettje lett, ám szándékát a hatóságok nem támogatják. A magyarok inkább pereskednek, minthogy a mediációt választanák, amit egyébként sem ismernek, pedig 2003-tól nálunk is alkalmazható. A hatóságok sem jeleskednek, miközben az ügyek harmada közvetítésre termett. A mediáció népszerűsítésére most kísérleti bírósági program indult.
Hatályon kívül helyezte a bíróság az Ibiza Építő Kft. elvi építési engedélyét, amely megléte elengedhetetlen feltétele lett volna annak, hogy a csepeli Kis-Duna-parton megkezdje a 180 lakásos társasházának az építését. A beruházás megvalósulásában valószínűleg már a cég sem hisz, legalább is ezt jelzi, hogy telkeit – a becsült kárukkal együtt – 1,2 milliárd forintért eladná az önkormányzatnak.
A tanúk meghallgatásával folytatódott szerdán a Fővárosi Bíróságon annak a sajtó-helyreigazítási pernek a tárgyalása, amelyet a Magyar Telekom (MT) még a múlt évben indított a hvg.hu ellen, mert lapunk megírta, hogy a cég előzetes tájékoztatás nélkül lehallgatta egy külsős foglalkoztatásban álló, de a vállalat létesítményében dolgozó szakszervezetis és főnöke telefonbeszélgetését.
Elkészült a Kulcsár-ügyben az elsőfokú ítélet írásba foglalása - közölte a Fővárosi Bíróság (FB).
„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.